A Légierő létrehozása

A svéd Királyi Légierőt (Kungliga Flygvapnet) az 1925-ös védelmi határozatban meghatározottak szerint 1926. július 1-jén hozták létre, mint önálló fegyvernemet. A repülőgép megmutatta a maga jelentőségét az első világháború során, és több országban felismerték az előnyeit az önálló fegyvernemmé szervezésnek.

De ez esetben ez tisztán politikai döntés volt, racionalizálási és operatív célú indokokkal alátámasztva. Az 1925-ös védelmi határozat (Svédországban bizonyos periódusonként meghatározzák a védelmi erők jövőbeni fejlesztésének irányát) az I. Világháború utáni háborúellenes hangulatban készült, és nagy leépítéseket tartalmazott, elsősorban a szárazföldi erőknél. Carl Florman százados, a katonai és polgári repülés egyik svéd úttörője, az ABA légitársaság alapítója állt leginkább amögött az elképzelés mögött, hogy üzemeltetési szempontból kedvezőbb az önállóság. Az ő érvei sokat nyomtak a latba a törvényhozási viták során.

Az új fegyvernem hadianyaga és személyzete a szárazföldi haderőtől és a flottától érkezett leginkább. Körülbelül 100 darab különböző típusú és minőségű repülőgépet örököltek e két fegyvernemtől. A légierő gerincét így Albatrosok, és Drontok (dodó) alkották. Nagyjából 40 darab volt az előbbiből, és 30 darab az utóbbiból. De volt még több J1 Phönix, és a svéd építésű J23, S21-es is, a hadseregtől kaptak 3 db Macchi M.7-es repülőcsónakot, és több gépet a haditengerészettől. Mindösszesen körülbelül 40 féle típust örököltek a két másik haderőnemtől. Az üzemeltetés és javítás nagyon bonyolult lett, gyakori volt, hogy a lezuhant repülőkből kiszerelt alkatrészekkel látták el a többi gépet. De az akkori ”soha többé háborút” hangulatban nem lehetett számítani arra, hogy új beszerzésekkel egységesítsék, és modernizálják a légiflottát. Az új haderő állandó létszáma kezdetben 66 tiszt, 48 altiszt, 40 polgári foglalkozású, ún. civilmilitär, - melyből 11 repülőmérnök - és 262 legénységi állományú volt.

Az előtérben egy S1-es (FVM S21), a háttérben egy Dront repül. A fotó 1927-ben készült.

Új alakulatok, új repülőgépek

 Az 1925-ös védelmi határozat alapján a légierőnek négy flygkårból, és egy kiképzőalakulatból kell állnia. Stockholmtól északra, Hägernäs mellett kell felállítani az F2 jelű flygkårt, és itt tengerészeti felderítő, vadász, bombázó és torpedóvető repülőegységeknek kell állomásoznia. A Linköping melletti Malmenben legyen a harmadik, F3-as egység. A negyediket az Östersund melletti Frösön-ben szárazföldi felderítő, és vadászegységekkel kell ellátni. A kiképzőegységet (F5 Flygskolan) a skåne-i Ljunbyhed-ben kell felállítani, ahol már az 1910-es évek elején is voltak repülési próbálkozások. Mellesleg Ljunbyhed Svédország első üzemelő repülőtere, és a Berlini Tempelhof után a második a világon. (Jelenleg pedig a világ legrégebben üzemelő reptere!) A Västerås melletti Hässlö-n tervezték létrehozni az F1-es flygkårt, de majd csak 1929-ben, amikor új repülőgépeket szereznek be hozzá. Eredetileg ezt az egységet Uppsalaban akarták felállítani.

Az alakulatok földrajzi elhelyezkedése

Tehát szervezetileg így nézett volna ki a légierő, de az a hadianyag, amellyel fel kellett volna tölteni a kereteket, még sokáig késett. Több mint 200 darab repülő volt az elérendő darabszám, de a meglévő technikát is alig tudták üzemeltetni. Az egyik legfontosabb beszerzési kérdés a vadászrepülőké volt, hogy lecserélhessék végre a régi J1 Phönixeket és J2 Nieuport 29-eket. A 20-as évek végén végre megrendeltek 18 darab hazai gyártású J5 és J6 Jaktfalken (vadászsólyom) típusú repülőt, valamint 12 darab britt Bristol Bulldog 11A-t, mely a J7 jelölést kapta svéd szolgálatban. Az F2-es alakulat Heinkel HD 19-es úszótalpas vadászgépeket kapott, J4 jellel. Ezek leszállítása 1929-től kezdődött. 

Bristol Bulldogok svéd felségjelzéssel

Ekkoriban a bombázórepülők sem voltak túl fényes helyzetben. Továbbra is a régi A1 Phönix 222 Dront-ok, és az olasz Fiat B.R./B.R.1 állt rendelkezésükre a feladataik ellátására. Mivel az F2-es alakulat egy tavon települt, azért felderítőrepülőnek az első években néhány ”repülő kalucsninak” csúfolt Heinkel Hansa szolgált, különféle alverziókban, S2-től S5-ig terjedő svéd típusjelöléssel. Ezen a téren egy jelentősebb beszerzés történt, amikor Hollandiából vásároltak 14 darab kétüléses Fokker C.V-öst, és E verziójukat (CVE) S6 jellel vették használatba, felderítőként. Ilyen típusú repülőből 25 darabot licenszben Svédországban is legyártottak. A C.V-ös Fokkerek D alváltozatát J3 jellel vadászrepülőnek szánták, de az nem felelt meg a feladatnak, ezért módosították azok 7 meglévő példányát és szintén S6 jellel felderítőrepülőként használták. Ezek utolsó példánya 1944-ben repült utoljára hadiszolgálatban.

Az úszótalpas Heinkel Hansákat leginkább az F2-es egység használta

Az F5-ös kiképzőalakulatnál a veterán Albatros 120-asokat, Sk1 jellel, és a brit Avro 504-eseket mint Sk3 használták. Utóbbi a brit R.A.F.-nál is sokáig alapfokú kiképzésre szolgált. Később ezeket modernebb Heinkel HD24/Sk4, Heinkel HD35/SK5 és Heinkel HD36/Sk6-okkal váltották fel, mindösszesen 21 példányban.

Légügyi bizottságosdi

A svéd Légierő első 10 évében nem rendelkezett semmilyen légvédelmi stratégiával. A fő elfoglaltságuk ekkoriban a rengetegféle típusú repülő üzemben tartása, és a személyi állomány kiképzése volt. A Légierő sok kritikát kapott akkoriban, mert a vezetés nem határozott meg világos célokat, és az anyagbeszerzésért is állandó harcot kellett vívnia. A kritikák hatására a harmincas években két légügyi bizottságot is felállítottak, hogy kiderítsék mi okozza a nehézkes körülményeket a fiatal haderőnemnél. Az első bizottság 1931-ben főleg néhány súlyosabb balesetet vizsgált, melyek perekhez vezettek. Az egyik ilyen katasztrófában vesztette életét Einar Lundborg repülőszázados, aki arról lett ismert, hogy nem sokkal korábban ő mentette ki az olasz Umberto Nobile tábornokot, amikor az a Spitzbergákon balesetet szenvedett léghajójával.

A másik bizottság az 1933-ban újonnan beszerzett Sk10-es kiképzőrepülő esetét vizsgálta, mely a Raab-Katzenstein RK-26-os licenszben épített változata volt, és az alapkiképzésben használták. Az egyidejűleg beszerzett és licensz gyártott Sk11-es Tiger Moth-szal összevetve valóban nehezebben repülhetőnek bizonyult, és repülésbiztonsági szempontból nagyon rossz híre volt. Mindkét bizottság munkájának eredményeképpen személycserék történtek a légierő felsőbb vezetésében.

Az elnyűhetetlen Tiger Moth (Sk11)

Eközben eszmecserék folytak a Légierő Svédország védelmében betöltött szerepéről is. Sokan a bombázók azon jelentőségére mutattak rá, hogy rombolja az ellenség hadipotenciálját, és a civil lakosság elleni támadással megtöri annak morálját. Douhet is hasonló szerepet szánt a légierőnek abban az időben. Hanem hogy Svédországban olyan nagy szerepet kaptak a bombázók, az mégsem Douhetnek volt köszönhető, inkább annak, hogy az akkori bombázók gyorsabbak voltak a vadászoknál, és annak, hogy a vadászgépek földről való célravezetésének még nem volt meg a metódusa. Amerikai mintára próbálkozások folytak a zuhanóbombázással is, és ezek megmutatták, mennyire pontosan tudják a könnyűbombázók oldani bombáikat.

J6 Jaktfalken, svéd építésű vadászrepülő

Folyt köv.

 Források, fotók:

• FlygvapenNytt
• Internet