1952. június 13-án reggel 9 óra 5 perckor egy svéd DC–3-as (helyi típusjellel Tp 79) emelkedett fel a stockholmi Bromma repülőtérről nyolc fővel a fedélzetén, majd Gotland szigete felé fordult. Talán a személyzet valamelyik tagja gondolt is rá, hogy péntek 13-a nem a legszerencsésebb nap semmilyen tevékenységre, de az idő szép tiszta volt a repüléshez. Habár Gotlandtól keletre némi felhő takarta az eget, de semmi nem utalt arra, hogy ez a bevetés más lenne, mint az előző 21, amit ebben az évben a Balti-tenger ezen térségében már végrehajtott a „Hugin” nevű Tp79-es, és társa a „Munin”. Hivatalosan a gépszemélyzet navigációs gyakorlatot végzett. Csak a hidegháború után ismerték el a svéd hatóságok, hogy valójában elektronikai felderítő tevékenységet hajtott végre a szovjetek ellen.

A svéd Tp 47-esek valójában a kanadai Vickers által épített Cansok voltak, de csak Catalina néven emlegette azokat mindenki. Fotó: Jörgen Nilsson

A Stockholm melletti hägernäsi F2 repülőezred rádiósai 11 óra 23 perckor egy félbeszakadt hívást fogtak a gépről, de csak recsegést hallottak a készülékükben. Ez volt az utolsó életjel a DC–3 fedélzetéről. Még párszor próbálták hívni a repülőt, de választ egyszer sem kaptak. Egy órán belül megindult az eltűnt gép utáni kutatás légi és vízi egységekkel. Felszállt a légierő tengeri kutató-mentő feladatra specializált Catalina típusú Tp 47-es hidroplánja is, sőt a svéd légierő vezérkari főnöke, a karizmatikus Bengt Nordenskiöld altábornagy személyesen is részt vett a keresésben. Összesen két Catalina, egy Heinkel T 2 (He–115), 15 darab radarral felszerelt SAAB S 18A, és hét hajó végezte a kutatási feladatokat. A légierő vezetése még aznap közleményt bocsátott ki, hogy eltűnt az egyik TP 79-esük a Balti-tenger fölött, mely „rádiótávírászok kiképzésével egybekötött navigációs gyakorlatot végzett”. Csak kevesen tudták a bevetések valódi célját.

5-6 éven belül a Saab elkészülhet a Gripen harcirepülőgép pilóta nélküli változatával. Ezzel egyidejűleg a Saab vezetője erős érdeklődést lát a brazil haditengerészet részéről egy hordozófedélzeti verzió iránt.

 (ez a bejegyzés az svd.se-n megjelent cikk fordítása. Az eredeti változat itt érhető el)

A védelmi iparban tevékenykedő Saab épp 36 Gripen brazíliai eladásával ténykedik. Az üzlet értéke körülbelül 40 Mrd svéd korona és ha minden a tervek szerint alakul, a brazil parlament április végén jóváhagyja a már aláírt üzlet finanszírozását.

Fotó: Saab

Eddig az új Gripen E/F egy és kétüléses változatairól volt szó. De a héten történt nagy brazíliai védelmi kiállítás után úgy tűnik, hogy a brazil haditengerészet is nagyon érdeklődik a Gripen iránt - állítja Håkan Buskhe, a Saab vezérigazgatója.

Az alább cikk az SVD svéd hírlapban jelent meg, és eredetiben itt olvasható

 Hamarosan eljön a következő generációs Gripen E ideje, ezzel egyidejűleg a Saab stratégiát vált, és párhuzamosan több Gripen változatot fejleszt. A cég új repülési főnöke, Ulf Nilsson azzal is számol, hogy a Saab fejlesztési módszerei egy nagy megrendeléshez vezetnek az USA-ból.

Fotó: Saab

Új harci repülőgépeket kifejleszteni drága és időigényes. Közel 20 éve állt szolgálatba az első Gripne a svéd légierőnél, és egy évtizedre rá a a C változat elkezdte felváltani a korábbi A modellt.

És most ismét itt az idő. Ulf Nilsson, a Saab védelmi ipari cég repülésért felelős üzletágának új vezetője, melyhez a Gripen is tartozik, mozgatja az eljövendő Gripen E szálait.

Szolgálatban

Miután a pilóták egyre jobban uralták a repülőjüket, megszűntek a landolás közbeni balesetek, és helyettük egy másikfajta gépveszteségi ok vált egyre gyakoribbá. A repülőgép vezetők ugyanis elkezdték próbálgatni a gépeik határait. A légierő vezetése szerint a vadászrepülők feladat, hogy gyorsan lőhelyzetbe kerüljenek az ellenséges bombázókkal szemben/mögött/fölött stb., majd használják a fegyvereiket, és gyorsan húzzanak haza. Nem volt feladat az ellenséges vadászokkal való harc, mert abban az időben azokkal nem is számoltak a Balti-tenger fölötti nagy távolság miatt. (A dánok és a norvégok meg csak nem akarják megtámadni Svédországot ugyebár! Habár érdekes, hogy Európában a dánok és a svédek között volt a legtöbb hadüzenettel kezdődött – azaz hivatalos – háború). De térjünk vissza a témánkhoz. A csapatoknál úgy gondolták, hogy ha mégis sor kerülne vadászok elleni harcra, azt legkönnyebben úgy tudják elkerülni, ha az ellenség mögé kerülnek, és onnan egy leborítással meglépnek. De ha már úgyis ott vannak az ellenség mögött, hát miért ne használják a fegyvereiket?

S 29C póttartállyal. Fotó: Erik Gustavsson archivuma

Mindennapossá váltak a légiharc gyakorlatok. Egy-egy ellen, géppár-géppár ellen, géppár-egy ellen, géppár-raj ellen, raj-raj ellen, század-század ellen. Minden elképzelhető szituációt kipróbáltak, napi három bevetésben is akár, és más típusok ellen is. A fordulóharcokban gyakran kihasználták az engedélyezett maximális 6 G-s túlterheléseke, de előfordult, hogy a terhelésmérő 12-14 G-t mutatott. A földi személyzetnek állandó munkát adott a túlterhelt repülők átvizsgálása.

Az előző, Tunnanról szóló bejegyzésben írtam, hogy tipikus baleseti ok volt a túl korai futóműbehúzás miatti hasra esések, mert azt tanították a pilótáknak, hogy "futó fel, amilyen hamar csak lehet, aztán gyors emelkedés!". Nos, íme egy hasonló felszállás Viggennel. A gép az uppsalai F 16-os flottilj JA 37-ese, a helyszín Eskilstuna-Kjula reptér.

Jaktfalken

Svédországban nagy hagyományai vannak karácsonykor a karácsonyfa-alakzatban való repülésnek (julgransflygning). Az évtizedek során persze ezen alakzatok mérete (párhuzamosan a légierő méretével) egyre csökkent. Mellesleg több svéd repülő maga is egy repülő fenyőfára emlékeztet...

De lássunk néhány videót is:

És egy szép, valóban nagy kötelék képe a hőskorból, amikor még a Drakenek százszámra repkedtek szerte északon:

28 Draken alkotta karácsonyfa az F10-es flottiljtól! Fotó: www.f10.kamratforening.se

 1914. július 26-án egy német gyári pilóta – Lothar Wieland – bemutatókörútján Svédországba érkezett vadonatúj Albatros B.IIa típusú repülőjével. Azonban a stockholmi leszállása alkalmával a repülőgépe légcsavarja és futóműve súlyosan megsérült. Mivel az első világháború röviddel ezután tört ki, ezért már nem tudtak Németországból alkatrészeket küldeni a javításhoz. Wieland hazautazott, az Albatrost pedig 25 000 koronáért megvásárolta a svéd Hadsereg.

Múzeumi példány: A Svéd Légierő Múzeuma, Linköping. Fotó: Wikipedia

A német Ernst Heinkel tervezte Albatrost B.IIa-t 1914-től gyártotta az Albatros Flugzeugwerke. Németországban a háború elején felderítésre, majd 1915-től csak alapfokú kiképzésre használták. Épp az új repülő európai reklámkörútján történt a fenti eset.

Lassú csökkentés

A 60-as évek elején volt a svéd légierő ereje teljében. Az invasionsförsvar jegyében a légierő részéről egyre jobban kiépültek azok a rendszerek, melyek egy ellenséges invázió elhárításához voltak szükségesek. A nagy magasságban repülő bombázók ellen egyre nagyobb számban álltak készültségben a J 35 Draken elfogók első változatai, de még csak a gépágyúikra, a légi célok elleni 7,5cm-es nem irányított rakétáikra (Jaktraket – Jrak), és az AIM–9 Sidewinder korai, nem túl hatékony B változatára (RB 24B) számíthattak. Az A 32 Lansenek pedig készen álltak arra, hogy az ellenséget még a tengeren megsemmisítsék Rb 04-es rakétáikkal.

A hatvanas évek ikonikus svéd dupladeltája, a SAAB 35 Draken. A fényképen egy ma is röpképes SK 35C változat látható. Fotó: Jörgen Nilsson

Bár a hidegháború még javában folyt, de már megkezdődtek bizonyos átszervezések leszervezések. Először a hägernäsi F2 flygkår, majd a halmstadi F14 flottilj volt kénytelen lemondani harci repülőiről, és kiképzőközpontok lettek.

Azonban még vannak a további expanziónak is jelei. Akkoriban kapta meg a légierő az első légelhárító rakétáit, mellyel képes volt a nagyon magassan repülő légi célokat is leküzdeni. A brit gyártású Bloodhound-okat Rb 68 jellel először az F10-es alakulatnál állították rendszerbe 1966-ban. Ezekkel összesen hat századot (division) szereltek fel, kettőt kapott az F8-as, és egyet-egyet az F13, F12, F17, F10-es flottilj. Azonban összesen csak 96 rakétát, és egy tucat gyakorlórakétát vásároltak, és bár a rendszer teljesítményével nem volt probléma, a mozgékonyságával annál inkább. Ráadásul taktikai okokból minden lövés után át kellett volna telepíteni, ami csak előre elkészített helyekre volt lehetséges. Végül 1976-ban visszaadták Nagy-Britanniának 4 század anyagát, majd 1978-ban Svájcnak a maradékot, ahol azt egészen 1999-ig használták.