Lassú csökkentés

A 60-as évek elején volt a svéd légierő ereje teljében. Az invasionsförsvar jegyében a légierő részéről egyre jobban kiépültek azok a rendszerek, melyek egy ellenséges invázió elhárításához voltak szükségesek. A nagy magasságban repülő bombázók ellen egyre nagyobb számban álltak készültségben a J 35 Draken elfogók első változatai, de még csak a gépágyúikra, a légi célok elleni 7,5cm-es nem irányított rakétáikra (Jaktraket – Jrak), és az AIM–9 Sidewinder korai, nem túl hatékony B változatára (RB 24B) számíthattak. Az A 32 Lansenek pedig készen álltak arra, hogy az ellenséget még a tengeren megsemmisítsék Rb 04-es rakétáikkal.

A hatvanas évek ikonikus svéd dupladeltája, a SAAB 35 Draken. A fényképen egy ma is röpképes SK 35C változat látható. Fotó: Jörgen Nilsson

Bár a hidegháború még javában folyt, de már megkezdődtek bizonyos átszervezések leszervezések. Először a hägernäsi F2 flygkår, majd a halmstadi F14 flottilj volt kénytelen lemondani harci repülőiről, és kiképzőközpontok lettek.

Azonban még vannak a további expanziónak is jelei. Akkoriban kapta meg a légierő az első légelhárító rakétáit, mellyel képes volt a nagyon magassan repülő légi célokat is leküzdeni. A brit gyártású Bloodhound-okat Rb 68 jellel először az F10-es alakulatnál állították rendszerbe 1966-ban. Ezekkel összesen hat századot (division) szereltek fel, kettőt kapott az F8-as, és egyet-egyet az F13, F12, F17, F10-es flottilj. Azonban összesen csak 96 rakétát, és egy tucat gyakorlórakétát vásároltak, és bár a rendszer teljesítményével nem volt probléma, a mozgékonyságával annál inkább. Ráadásul taktikai okokból minden lövés után át kellett volna telepíteni, ami csak előre elkészített helyekre volt lehetséges. Végül 1976-ban visszaadták Nagy-Britanniának 4 század anyagát, majd 1978-ban Svájcnak a maradékot, ahol azt egészen 1999-ig használták.

A britt Bloodhound légvédelmi rakétákból túl keveset vettek, és nem is volt elég mozgékony a svéd igényekhez. Fotó: Wikipedia

A hatvanas években a nagyhatalmak stratégiája is megváltozott. A tömeges nukleáris válaszcsapás helyett nagyobb szerepet szántak a konvencionális fegyvereknek is, így a nagy magasságban repülő bombázók helyett ezentúl alacsony magasságban repülő bombázókra és vadászrepülőkre is lehetett számítani. A J 35 Draken fejlesztése arra a koncepcióra épült, hogy nagy magasságban, nagy sebességgel repülő célokat (főleg bombázókat) kell leküzdenie. Az ötvenes évek végén ez igaz is volt, de most az új fenyegetettségi környezethez kellett igazítani a rendszert. A harcvezetési rendszert is felszerelték alacsonyan repülő célok felderítését lehetővé tevő PS–15-ös radarállomásokkal, melyeket magas oszlopokra telepítettek. 

 SAAB 35 Draken

A Draken D változata csak a sebesség terén hozott előrelépést a B variánshoz képest, ellenben az 1965-től rendszerbe álló legújabb J 35F verzió, már valóban minden időjárási körülmények között bevethető volt, mivel már rendelkezett radarirányítású rakétákkal. Az RB 27 és RB 28 jelű fegyverek az amerikai Hughes Falcon rakéták (AIM-26/AIM-4) svéd változatai voltak, ugyanezek védték az Egyesült Államokat is a szovjet bombázók ellen F–102 és F–106-os elfogó vadászgépekre szerelve. Az J 35F verziók már teljes mértékben integrálva voltak a STRIL 60-ba. A J 35F2 pedig már infravörös felderítő-berendezéssel is el voltak látva. Joggal pályáztak volna akkoriban Nyugat-Európa legfejlettebb harci repülői címére. A J35F variánsból elsőnek ismét az F13 flottilj kapott, majd sorra a többiek is: az F1, F3, F10, és az F12, majd az átszervezések miatt később az F16 és az F17 is. A többi alváltozattal együttvéve az összes vadászflottilj kapott Drakeneket, kivéve azokat, melyeket még viszonylag korán bezártak a hatvanas években, azaz az F8 Barkarby és F9 Säve, valamint a támadóflottiljá átszervezett söderhamni F15. Az utolsó változat a J 35J volt, melynek kettővel több fegyverfelfüggesztési pontja volt. Ezen kívül javították a harci elektronikáját is, hogy könnyebben derítse fel az alacsonyan repülő célokat, és a rakétáit gyorsabban tudja tüzeléshez előkészíteni, ha fordulóharcra kerülne sor. A D változaton alapulva fejlesztették ki az S 35E Drakent, mely nagy sebességével a légi felderítést emelte új szintre, átvéve a feladatot a kiöregedő Lansenektől.

Egy kísérleti J 35D Draken, az F változatnak szánt amerikai Hughes Falcon rakétákkal felszerelve. A belső tartón a radarvezérlésű RB 27, a külsőn a kecsesebb, infravörös RB 28. Fotó: SAAB

Összesen 615 darab SAAB 35-öst gyártottak, melyből 19 prototípus volt, és 63-at exportra készítettek. Dánia, Finnország és Ausztria kapott új gyártású, vagy használt gépeket. A svéd légierő 533 darab Drakenje 26 vadászszázad, 4 felderítőszázad, és egy kiképzőszázad állományát alkotta. Az utolsó J 35J-ket 1999-ben vonták ki az F10 flottilj állományából.

SAAB 37 Viggen

 Ugyan már az ötvenes években megkezdték a tervezését a következő generációs támadó harci repülőnek, de a SAAB 37 Viggen (mennydörgés) végül is csak 1967-ben szállt fel először. Ez a gép adta a légierő gerincét a hetvenes évektől az ezredfordulóig, és ez volt az első svéd lépés a modern többfeladatú (enhetsflygplan) repülők felé, mert azonos platformon hozták létre különféle változatait. Azaz egyetlen típus különféle alváltozataival látták el azokat a feladatokat, amelyeket azelőtt több más típus oldott meg. Nem túl közismert, de a Viggen fejlesztésében amerikai szakemberek is részt vettek, mert az USA-nak fontos volt, hogy egy háború esetén a svéd légierő hatékonyan tudjon harcolni a szovjet flotta ellen. Ugyanis a Skandináv félsziget körüli területről tudták az amerikai tengeralattjárók a Polaris rakétáikkal a legkönnyebben elérni a Moszkva környéki célpontokat. Először a támadóváltozatú AJ 37 váltotta az A 32A Lanseneket 1971-től. Ezt követte a kétféle felderítő-változat, a tengerészeti felderítő SH 37 (Spaning-Havsövervakning: felderítő-tengeri megfigyelő) és a fotófelderítő SF 37 (Spaning-Foto: felderítő-fénykép). A kétüléses SK 37-est típusátképzésre használták, majd az ezredforduló környékén módosították, és elektronikai ellentevékenység gyakorlására szolgált. Ekkor a típusjele SK 37E-re változott.

AJ 37 Viggen, és az ő fegyverarzenálja. Kívülről befelé haladva: RB 75 Maverick, RB 05, zavarókonténerek, m/70-es nem irányított rakéták, RB 24 Sidewinder. Az első sorban középen egy pót-üzemanyagtartály, mellette 16 db (valószínűleg) m/61-es 120 kg-os bomba. Fotó: SAAB

A vadászverziójú JA 37 Viggen, melyet gyakran Jaktviggen néven is emlegetnek, már egy teljesen új változatú repülő volt, az előzőekhez viszonyítva. A hetvenes években beindult a mikroelektronika rohamszerű fejlődése, és ezek eredményét hasznosították a Jaktviggennél. A gyártása 1979-től 1989-ig tartott. Nagy előrelépés volt a svéd légierő számára, hogy a Jaktviggen brit fejlesztésű RB 71 Skyflash rakétájával már lehetővé vált a látóhatáron túli célok leküzdése is.

 A vadászváltozatú JA 37 Viggen a brit Skyflash rakétákkal BVR képességeket kapott. Fotó: SAAB

A kilencvenes években modernizálták, és egységesítették a Viggen flottát, így jöttek létre az AJS, AJSH és AJSF 37 változatok. A vadász külön utakat követett, de ekkor is a legmodernebb verzió maradt, JA 37 C, D és Di változataival. A Di (international) a NATO-val való együttműködéshez lett módosítva. Összesen 328 Viggent készítettek, exportra nem került. India érdeklődött a típus iránt, de az Egyesült Államok nem járult hozzá a Pratt&Whitney JT–8D hajtóműveken alapuló RM8-asok exportjához, pedig az egy polgári utasszállító repülőkhöz széleskörűen használt hajtómű volt. Így a Viggen helyett a britt-francia Jaguart választották az indiaiak.

Manapság csak Európa északi felén mennydörög a Viggen a repülőnapokon egy AJS 37-es formájában. Fotó: Jörgen Nilsson

Csökkenő légierő

A Viggen minőségi ugrást jelentett a légierő számára, mely így valamelyest kompenzálta a Légierő fokozatos csökkenését. A következő sorrendben szűntek meg a flottiljok a hatvanas, hetvenes, és nyolcvanas években (zárójelben a bezárás éve): F8 Barkarby (1963-ban flygkår lett majd 1974-ben azt is megszüntették), F9 Säve (1969), később a malmen-i F3 (1974), a felderítő F11 Nyköping (1980), a vadász F12 (1980), és végül az F1 Västeråsban (1983). A vadászszázadok számát 2/3-val csökkentették, a támadószázadokat a felével. Annak ellenére, hogy a nemzetközi helyzet nem lett jobb.

 A romló gazdasági körülmények azonban kényszerpályára állították a légierő fejlesztését is a hetvenes években. A sok régi repülőt igyekeztek inkább kevesebb, de modernebb típusra cserélni. Ezt a tendenciát segítette volna elő a B3LA projekt, mely egy egyszerű, olcsó, de ezek mellett modern támadó repülőt vizionált, mely mindemellett kiképzésre is használható. Ehelyett azonban a B3LA (SAAB 38) inkább lett volna egy drága kiképző repülő, lebutított, lekorlátozott harci kapacitással. A fejlesztése 1975-től 1979-ig folyt, de akkor gazdasági okok miatt elvetették a programot, együtt a Viggen legújabb változatával, a Jaktviggen alapjain modernizált A20 jelű földi támadóval.

 B3LA azaz a SAAB 38. Kiképző és könnyű földi támadó egyben. De a költségeken elbukott. Fotó: SAAB

Oktatógépek terén is váltás volt a hatvanas évek végén és a hetvenes években. Az SK 50 Safir helyét 1971-től a Scottish Aviation SK 61 Bulldog vette át az alapfokú képzésben. A Safirokat szintén szétosztották a flottiljok között, hogy összekötő és futárfeladatoknál felváltsák a régi SK 16-osokat.A SAAB új sugárhajtású kiképzője, az SK 60-as az évtized közepétől mint könnyű csapásmérő is egyre nagyobb darabszámban repült. 1967-től ezzel váltották a Vampire-eket Ljungbyhed-ben.

Ne csak mindig jetek szerepeljenek már itt! :) Egy könnyű kiképzőrepülő is lehet szép! Fotó: Jörgen Nilsson 

Végre a szállítórepülők is modernizáción estek át. Két TP 85-öst (Caravelle) elektronikai felderítésre használtak, de beszereztek még két TP 86 Sabrelinert (kísérleti célokra), míg két TP 87-est (Cessna 402) pedig béreltek. A nyolcvanas években vettek két TP 88/Metro III-ast, három darab TP101/Beech SuperKing Air-t, valamint két kifejezetten VIP célú TP 100/SAAB 340B-t. Későbbi beszerzés a TP102A/Gulfstream IV a királyi ház és a kormány szállítására. A Caravellek cseréjét 2 db S 102B Korpen elektronikai felderítővel oldották meg, 6 db S 100B-t (SAAB 340) pedig repülő radarállomásnak rendeltek meg.

A SAAB 105/SK 60 négy évtizede szolgál a svéd pilóták képzésére. Fotó: Jörgen Nilsson

Ázik a Bulldog az esőben... SK 61. Nem, ez nem svéd, hanem skót! Érdekesség, hogy a 78 svéd Bulldogból 26-ot egy magyar cég vett meg. Fotó: Jörgen Nilsson

 Jaktfalken

Források:

• Flygvapennytt
• Internet